Halálvilág 2

Kilencedik fejezet

Edipon jó hangulata továbbra sem múlt el, ezért Jason kihasználta a lehetőséget, hogy minél több kedvezményt csikarjon ki tőle. Közben azt állította, hogy további csapdákra gyanakszik, ezért a szerelést ezután is a szabadban végezhette, és nem a gondosan őrzött, zárt épületben. Rögtönzött tető védte őket az időjárás viszontagságaitól. A gép köré, Jason instrukciói alapján, állványszerkezetet építettek, hogy bárhol kényelmesen hozzá lehessen férni.

Az első gép hibáját egy eldeformálódott tengely okozta. Jason újra kovácsoltatta. Amikor az egyik hengert leszerelte, látta, hogy az annyira kikopott, hogy ujja elfért volna a dugattyú és a henger fala között.

Amikor a dugattyúra gyűrűket tetetett, duplájára nőtt a kompresszió. A caró, amelybe visszaszerelték, kétszer akkora sebességet ért el, mint korábban. Edipon a keblére ölelte Jasont, és különleges jutalmat ígért neki. Mint utóbb kiderült, ez egy kis darab húst jelentett naponta, amely némi változatosságot jelentett az állandó krenóevésben. Valamint az őrséget is megkettőzték Jason mellett, nehogy az értékes vagyontárgy megszökjön.

Jason fáradhatatlanul szövögette tervét, miközben egy sor olyan holmit készíttetett, amelyeknek semmi köze sem volt a javításhoz. Amikor ezek már szépen gyűltek, elhatározta, hogy segítőtársakat keres.

— Mit csinálnál, ha adnék neked egy bunkósbotot? —

kérdezte egy tagbaszakadt rabszolgától, akivel együtt vittek egy gerendát a műhelyhez. Narsisi és fivérei hallótávolságon kívül maradtak. Már beleuntak az őrzés mindennapos rutinmunkájába.

— Mit kezdenék egy bunkósbottal? — kérdezte a rabszolga. Száját nyitva felejtette, homloka összeráncolódott a túlfeszített agyműködéstől.

— Pontosan ezt kérdeztem. De vigyük tovább a gerendát, amíg gondolkozol. Nem akarom, hogy az őrök felfigyeljenek ránk.

— Ha bunkóm lenne, ölnék! — jelentette ki izgatottan a rabszolga, ujjai vágyódva markoltak a levegőbe, mintha ott lenne az áhított fegyver.

— Szeretnél engem megölni?

— Ha bunkóm lenne, megölnélek. Nem vagy nagyon erős.

— De ha én adnám neked a bunkót, nem lennék a barátod? Miért nem másvalakit ölnél meg?

Ez a merőben új gondolat meghökkentette a rabszolgát. Zavartan vakargatta a fejét, mire Narsisi odament hozzájuk, és visszazavarta a férfit a taposómalomhoz! Jason nagyot sóhajtott. Később más rabszolgáknak is feltette ezeket a kérdéseket.

Egy kis időbe beletelt, mire ezek a gondolatok végigjárták az egész tábort. De végül minden rabszolga belátta, hogy a d’zertanóktól nem várhatnak mást, mint nehéz munkát és korai halált. Jason viszont egészen mást ajánlott nekik: fegyvereket, lehetőséget, hogy megöljék uraikat és még másokat is, amikor majd Appsalába érnek.

Elég nehezen jutottak arra a végkövetkeztetésre, hogy nem Jasont és egymást kell megölniük, amint fegyverekhez jutnak. Rendkívül kockázatos tervnek látszott, főleg a városba érkezésük utáni részleteket illetően. Szerencsére a rabszolgák nem tudtak ilyen hosszú távon gondolkodni. Ezen a bázison ötven d’zertanó tevékenykedett, mindannyian férfiak. A családjuk egy faluban lakott, a hegyek között. Nem látszott nehéz feladatnak megölni az itteni d’zertanókat, vagy elkergetni őket. Mire erősítéssel visszatérnek, Jason és szökött rabszolgái messzire jutnak. Már csak egyetlen részlet hiányzott a tervből, és egy újonnan érkezett rabszolga réven ez is megoldódott.

— Otthon, édes otthon! — nevetett Jason, amint bebújt a bódé szűk ajtónyílásán, és kiszáradt kezét zsírral dörzsölte be. Mikah-t utánalökték, majd rájuk zárták az ajtót. Jason belülről is ráfordította a reteszt.

— Ma új rabszolgákat hoztak — mondta —, és az egyikük Appsalából való. Katonának látszik, akit valamilyen összecsapás során fogtak el. Biztos benne, hogy itt nem sokáig hagyják élni, ezért boldogan fogadta az ajánlatomat.

— Ez férfibeszéd, amit én nem értek — jelentette ki Ijale, és visszament a tűzhelyhez.

— Mindjárt megérted — jelentette ki Jason megérintve a lány vállát. — Ez a katona tudja, merre van Appsala, és elvezet minket oda. Eljött az ideje, hogy a szökésre gondoljunk.

Most már mindketten feszülten figyeltek.

— Hogyan lehetséges ez? — suttogta a lány.

— Mindent kiterveltem. Szereztem olyan szerszámokat, melyek segítségével bejuthatok bárhová. Vannak fegyvereim és harcra kész rabszolgáim.

— Mi a terve? — kérdezte Mikah.

— Fellázítom a rabszolgákat, és amíg ők a d’zertanókkal harcolnak, mi csendesen kereket oldunk.

— Lázadást akar kelteni?! — ordította magából kikelve Mikah. Jason azonnal rávetette magát, a földre döntötte, és befogta a száját. Ijale ráült Mikah lábaira.

— Mi ütött magába? Talán élete hátralévő részét ócska gépezetek javításával akarja tölteni? Annyira szigorúan őriznek minket, hogy nem szökhetünk meg egykönnyen; szövetségeseket kell keresnünk. Azt hiszem, az összes rabszolga segítségére szükségünk lesz.

— Forradalom… — motyogta Mikah.

— Persze hogy forradalom. Ezeknek a szegény ördögöknek is az egyetlen lehetősége a szabadulásra.

Barmokként bánnak velük, kedvük szerint verik vagy ölik őket. Ne sajnálja a d’zertanókat, mindegyikük legalább tízszeres gyilkos. Maga is látta, hogy embereket vertek halálra. Gondolja, hogy nem érett meg a helyzet a forradalomra?

Mikah lecsillapodott, ezért Jason lassan levette kezét a szikár ember szájáról, de továbbra is készen állt, hogy szükség esetén belefojtsa a kiáltást.

— Természetesen én is elítélem őket — mondta Mikah.

— Az emberi társadalom hiénái. Nem érzek irántuk szánalmat, és azt hiszem, el kell törölni őket a föld színéről, mint Szodomát és Gomorrát. De ez nem mehet forradalom útján. A forradalom roppant gonosz dolog.

— Mondja meg őszintén, Mikah, a jelenlegi kormányok hány százaléka jutott hatalomhoz forradalom útján?

Kiegyensúlyozott, demokratikus kormányok, amelyeket a régi rendszer ellen lázadó tömegek hívtak életre. Hogyan lehetne megszabadulni egy gonosz hatalomtól, ha az nem akarja önként átadni a helyét a jobbnak? Amikor szavazás útján nem megy, le kell lőni őket.

— Nem szabad véres forradalmat csinálni!

— Rendben van — bólintott Jason. — Adjunk neki más nevet. Legyen börtönlázadás. Látom, ez sem nyerte el a tetszését. Vagy nevezzük egyszerűen csak szabadulásnak.

Ezek a szerencsétlen emberek letépik láncaikat, és visszatérnek arra a földre, ahonnan elrabolták őket.

Hajlandó nekem segíteni ebben?

— Még mindig forradalom.

— Nevezze, aminek akarja — mondta Jason. — Vagy segít végrehajtani a tervem, vagy itthagyjuk. Erre szavamat adom. — Evett néhány kanál levest, míg kissé lecsillapodott.

— Nem tudom megtenni, nem tudom megtenni — nyögte Mikah, és kihűlt levesét bámulta, mintha attól várna tanácsot. Jason hátat fordított neki.

— Nehogy úgy végezd, mint ő! — figyelmeztette Ijalét, és kanalával a háta mögé mutatott. — Soha többé nem lesz lehetőséged arra, hogy változtass az életmódodon. A te néped persze csak a kézzel fogható dolgokat fogadja el, és nem érti az elvont fogalmakat. Ez a lóképű bohóc viszont csak az elvont fogalmak világában tud élni, és teljesen elszakadt a valóságtól. Most is biztosan azon töpreng, hány angyal táncolhat egyszerre egy tű hegyén.

— Nem azon töprengek — mondta Mikah. — Bár régebben foglalkoztatott ez a kérdés. Olyan problémát vet fel, amin nem egykönnyen teszi túl magát az ember.

— Valóban?

Ijale lehajtotta a fejét:

— Ha ő téved, és én is, akkor te lehetsz csak az egyetlen, akinek igaza van. — Ijalét szemmel láthatóan elégedettséggel töltötte el ez a gondolat.

— Kedves tőled, hogy ezt mondod — mosolygott rá Jason. — Persze én is tévedhetek néha, de azért tudom, mi a különbség az elvont dolgok és a tények között — mondta, és gúnyosan megveregette a saját vállát.

— Öntelt szörnyeteg! — kiáltotta Mikah.

— Csendesebben!

— Bánom, hogy eddig is segítettem magának. Ostoba voltam: azt hittem, hogy ez a kötelességem. — Az ajtóhoz ugrott, és dörömbölni kezdett.

— Őrség! Őrség!

Jason ledobta a tányért, hogy elhallgattassa Mikah-t, de a kiömlött levesen megcsúszott, és elesett. Mire feltápászkodott, már kinyílt az ajtó. Ha akkor elérte volna Mikah-t, biztosan kiszorítja belőle a lelket, mielőtt az az idióta szóra nyitja a száját.

De elkésett. Narsisi bedugta a fejét az ajtón, Mikah pedig drámai pózt öltve Jasonre mutatott.

— Fogjátok le, és bilincseljétek meg ezt az embert!

Elmondta, hogy fel akarja ellenetek lazítani a rabszolgákat.

Jason hátrafordult, és a mögötte lévő zsákból előhúzott egy kalapácsot.

— Áruló! — kiáltotta dühtől elvakultan, és Mikah után vetette magát, aki az ajtó felé húzódott. Narsisi mozdulatlanná dermedt Mikah szavaitól. De reflexei nem hagyták cserben. Egyik kezével elkapta Jason lendülő csuklóját, bunkója pedig nagyot csattant Jason kézfején.

A kalapács azonnal a földre esett.

— Azt hiszem, legjobb lesz, ha mindketten velem jöttök. Apám tudni fogja, mit tegyen — mondta Narsisi, és kilökdöste őket az ajtón. Visszatolta helyére a reteszt, majd odahívta őrködni az egyik fivérét. A lábbilincsek miatt lassan haladtak; Mikah emelt fővel, mint egy mártír, Jason összeszorított fogai közt káromkodva.

Edipon nem volt ostoba, ha rabszolgalázadás került szóba. Hamarabb átlátta a helyzetet, mielőtt Narsisi befejezte a beszámolóját.

— Számítottam rá, úgyhogy nem lep meg. — Csillogó szemmel fordult Jason felé. — Tudtam, hogy eljön az idő, amikor a helyemre törsz, ezért engedtem, hogy ezt a rabszolgát magad mellé vedd, és megtanítsd mindenre.

Amint vártam, elárult téged, hogy átvegye a helyed, amit ezennel felajánlok neki.

— Elárultam?! Én mindezt nem önös érdekből tettem!

— A legtisztább érzések vezérelték — nevetett Jason hűvösen. — Egy szavát se hidd el ennek a hitszegőnek, Edipon! Én nem szerveztem semmiféle lázadást, csak így akar kitúrni a helyemről.

— Maga rágalmaz engem, Jason! Én még sohasem hazudtam; lázadást szervezett, maga mondta nekem…

— Csend legyen! Különben agyonveretlek benneteket.

Majd én igazságot teszek. Mikah rabszolga elárulta Jason rabszolgát. Az a tény, hogy Jason rabszolga lázadást szervezett, vagy sem, teljesen lényegtelen. A segédje nem akart volna a helyébe lépni, ha nem biztos abban, hogy el tudja látni elődje feladatát. Ez a legfontosabb. A munkásosztállyal kapcsolatos elméleteid amúgy is az idegeimre mentek, Jason, ezért örülök, hogy veled együtt azoknak is vége. Bilincseljétek a többi rabszolgához!

Mikah, te pedig megkapod Jason szobáját, valamint asszonyát, és nem öllek meg addig, amíg jól végzed a munkádat. Ha becsületesen dolgozol, sokáig élhetsz.

— Mindig csak a legtisztább érzelmek vezérelték tetteit, Mikah! Nem ezt mondta? — kiáltotta vissza Jason a válla fölött, miközben az őrök kirugdosták a szobából.

Jason bukása igen gyorsan végbement. Fél óra múlva már nehéz bilincsekkel a csuklóján és a bokáján üldögélt a többi rabszolga között. Amint az ajtó becsukódott, megvizsgálta a bilincseket a tompa fényben.

— Mi lesz most a lázadással? — suttogta közelebb hajolva a mellette lévő rabszolga.

— Jó kérdés! — nevetett fel fanyarul Jason. Ő is közelebb húzódott a rabszolgához, hogy alaposabbra megnézze. A fickó szeme eléggé különösen állt: mindkettő más irányba nézett. — Ismerősnek tűnik az ábrázatod. Ugye, te vagy az, aki csak tegnap érkeztél?

— Igen, a nevem Snarbi, jó harcos vagyok, lándzsás.

Ügyesen bánok a buzogánnyal és a tőrrel is. Eddig hét embert öltem meg, és feltehetően még kettő belehalt később a sérüléseibe.

— Hiszek neked, Snarbi, főleg mert tudod az utat Appsalába.

— Az egész birodalmat bejártam.

— Akkor a felkelés folytatódik. Csak a terven annyit módosítunk, hogy ezt a sok rabszolgát nem szabadítjuk fel, hanem csak mi ketten fogunk megszökni.

— Nagyszerű ötlet. Nincs szükségünk ezekre a primitív fickókra, csak gátolnának minket. Gyorsan és pontosan kell cselekednünk, mindig ez volt a jelszavam.

— Én is így vagyok ezzel — mondta Jason, miközben csizmájából megpróbált előhúzni egy ügyes kis szerszámot. Még akkor rejtette oda, amikor Mikah elárulta. Narsisi elleni kalapácsos támadása is csak ezt leplezte.

Jason nagy nehezen előhalászta csizmájából a szerszámot. A parányi acélreszelővel néhány perc alatt levágta lábáról a bilincset.

— Te varázsló vagy? — suttogta Snarbi.

— Inkább műszerész. Bár ezen a bolygón a kettő ugyanaz. — Körülnézett, de a kimerült rabszolgák már mind mélyen aludtak. Becsavarta a reszelőt egy bőrdarabba, hogy csökkentse a zajt, majd nekilátott csuklója kiszabadításának. — Snarbi — kérdezte halkan —, ugyanahhoz a lánchoz bilincseltek minket?

— Igen, az egész sort ez köti össze. A túlsó vége pedig átmegy a falon lévő nyíláson. De ha elvágod a láncot, és csak a saját bilincsedből húzod ki, akkor a melletted lévő rabszolga sem veszi észre, hogy megszöktél. A csuklónkra tett vaspánttal nem kell törődnünk. Nem zavar minket a mozgásban.

— Be szoktak jönni éjszakánként az őrök, hogy ellenőrizzék a rabszolgákat?

— Amióta én itt vagyok, egyszer sem jöttek be éjszaka.

Tehát reggelig nem vesznek észre semmit.

A láncot kihúzták a csuklójukon lévő vaspánt karikájából, majd csendesen letették a földre.

— Vajon áll-e őr az ajtó előtt? — kérdezte Jason.

— Nem tudom. De kétlem, hogy minden rabszolgát őriznének. Ehhez nincs elég emberük.

Az ajtó nem nyílt ki, amikor lassan lenyomta a kilincset. Belenézett a kulcslyukba, de nem látott keresztül rajta. Megpróbálta átdugni rajta a parányi reszelőt, de az félúton elakadt.

— Ezek a barmok benne felejtették a zárban a kulcsot.

— Egy bőrdarabot kidugott az ajtó alatt, majd addig piszkálta belülről a kulcsot, míg az végre kiesett. Amikor visszahúzta a bőrdarabot, a kulcs ott feküdt a közepén.

Csendesen kinyitották vele az ajtót, azután tekintetük alaposan körüljárta a sötét udvart.

— Gyerünk! Tűnjünk el innen! — mondta Snarbi, de Jason elkapta a torkát, és visszahúzta.

— Hát nincs józan ész ezen a bolygón?! Hogyan akarsz eljutni Appsalába élelem meg víz nélkül? És hogyan viszed el? Ha életben akarsz maradni, kövesd az utasításaimat! Először is bezárjuk ezt az ajtót, hogy a szökésünket ne fedezzék fel reggelig. Azután keresünk valami szállítóeszközt. Egyetértesz?

A válasz mindössze egy fájdalmas hörgésből állt.

Jason engedett ujjai szorításán, amitől egy kevés levegő juthatott társa tüdejébe. Megkönnyebbült sóhaj jelentette beleegyezését, azután hűségesen baktatott Jason mögött, amint az épületek közötti sötét utcákon haladtak.

Nem okozott különösebb gondot észrevétlenül maradniuk, mivel a fallal körülvett olajfinomító őrei csak külső támadásra számítottak. Ugyanilyen könnyen sikerült megközelíteniük Jason kifeszített bőrökkel körülvett javítóműhelyét. Bebújtak azon a nyíláson, amit Jason már korábban kivágott, és vékony cérnával rögzített.

— Ülj le itt, és ne nyúlj semmihez! — mondta a félelemtől reszkető Snarbinak, majd odalopakodott a gépezethez, kezében kalapácsot szorongatva. Elégedetten tapasztalta, hogy Edipon egyik fia, akire a gép őrzését bízták, önfeledten szunditól. Jason szabad kezével levette az őr sisakját, majd jó nagyot húzott fejére a kalapáccsal, amitől álma még mélyebbé vált.

— Lássunk munkához! — mondta Jason, meggyújtva egy olajlámpát.

— Mit csinálsz? — kérdezte rémülten Snarbi. — Észrevesznek, és megölnek minket. Szökött rabszolgák vagyunk…

— Nyugodj meg, Snarbi, az őrök nem láthatják meg kintről a fényt. Erről már korábban meggyőződtem. Azért választottam ezt a helyet. Lesz egy kis munkánk indulás előtt: össze kell raknunk egy carót.

A nemrég felújított és eddigi legjobb motor a próbapadon feküdt. Csak be kellett helyezni a caróba. A kerekek ott hevertek szanaszét, előbb azokat tették fel.

Míg Jason a gépezet üzembe helyezésével foglalatoskodott, Snarbi, követve az utasításokat, feltöltötte a tartályokat vízzel, üzemanyaggal és kenőolajjal. Végül feltettek a caró fedélzetére egy zsák krenót, amit Jason már hosszú ideje gyűjtögetett. Mindez elég sok időt vett igénybe. Már közeledett a hajnal, és nekik még sötétben el kellett volna indulniuk. Mégsem tudta rászánni magát az indulásra.

Úgy érezte, nem hagyhatja sorsára Ijalét, de ha visszamegy érte, Mikah-t is magával kell vinnie.

Akármilyen marha, mégiscsak megmentette az életét.

Talán tartozik neki ennyivel, de úgy döntött, hogy ez az utolsó eset…

— Tartsd szemmel a gépezetet! Hamarosan visszajövök — mondta Jason.

— És én mit csináljak addig? Magamra maradok ezzel a gonosz gépezettel? Soha! Eléget és felfal engem!

— Legyen eszed, Snarbi! Ezt a guruló szerkezetet emberek építették, és amikor elromlott, én magam javítottam meg. Semmiféle démon nem lakozik benne.

Olajat éget el, abból nyeri a hőt. A hő gőzzé alakítja a vizet, és a gőz mozgatja ezt a dugattyút, ami a kerekeket hajtja. Talán nem tudod pontosan megérteni, de az a lényeg, hogy nem kell félned tőle. Ez fog minket eljuttatni Appsalába. Maradj itt, és tedd, amit mondtam, különben belukasztom a koponyádat! Megértetted?

Snarbi bambán bólintott.

— Nagyszerű. Annyi dolgod lesz mindössze, hogy itt ülsz, és figyeled ezt a zöld korongot. Ha a mutató elhagyja a zöld sávot, mielőtt visszaérek, ezt a kart elfordítod ebbe az irányba! Világos?

Jason visszament az olajfinomító csendes, sötét épületei közé. Tőr és bunkósbot helyett egy hatalmas pallossal fegyverezte fel magát, amit az unott, közönyös őrök orra előtt készített el. Mindent alaposan megvizsgáltak, amit kihozott a műhelyből, vagy odavitt, de ott azt csinálhatott, amit akart, nem törődtek vele. Ezt kihasználva Jason készített magának néhány hasznos fegyvert. Pár agyagedényt feltöltött benzinnel, és a dugót kanóccal látta el. Ebből az úgynevezett Molotov-koktélból készített egy egész ládára valót.

Visszajutni éppolyan könnyűnek bizonyult, mint kiszökni, de amikor az épületek közé ért, egy kicsit mégis megkönnyebbült. Tudta, hogy túl nagy kockázatot vállal a rabszolgalány és Mikah kiszabadításával, de mégsem tudta sorsukra hagyni őket. Egy közeli épület mögül kikandikált, hogy megnézze, hagytak-e őrt a bódé előtt.

Az őr ott bóbiskolt, de hirtelen valami felriasztotta szendergéséből. Valószínűleg az erős benzinszag ébresztette fel, és pontosan abba az irányba nézett, ahol Jason igyekezett visszahúzódni a ház árnyékába.

— Ki van ott? — kiáltotta az őr, és a ház felé kezdett futni. A sarokhoz érve éppen beleszaladt a pallosba, amely keresztülfúrta a nyakát. Az őr döbbenten nézte a nyakából kiálló pengét: még sohasem látott kardot.

Hörgő, gurgulázó hangot hallatva rogyott össze. Jason átugrotta a holttestet. Mire az ajtót kinyitotta, már távoli lábdobogás hallatszott. Beszaladt a bódéba.

— Kifelé, gyorsan! Megszökünk! — kiáltotta, és sietve kifelé lökdöste Ijalét. Minden lelkesedését beleadta abba a rúgásba, amely Mikah-t kirepítette az ajtón. A szikár ember éppen Edipon mellkasán landolt. Jason gyorsan odaugrott a két, földön fekvő alakhoz, és a kard markolatával leütötte Edipont, majd felrángatta Mikah-t a földről.

— Rohanjon a külső javítóműhelyhez! — parancsolta Jason. — Már indulásra készen vár minket egy caró, amivel megszökhetünk.

Mindenhonnan kiáltások hallatszottak, és egyre több d’zertanó szaladt feléjük. Jason az olajlámpa lángjánál meggyújtotta az egyik Molotov-koktél kanócát. Amint a kanóc lángra lobbant, az üveget a közeledő katonák közé hajította. A palack széttört a földön, és szikrák szóródtak szét, de a kiömlő benzin nem lobbant lángra.

Jason káromkodott, és a második üveg után nyúlt. A d’zertanók megtorpantak a földön szétfolyt benzin látványától. Abban a pillanatban földet ért a második bomba. Hirtelen valóságos lángfal emelkedett a katonák előtt. Kihasználva a helyzetet, Jason a többiek után futott.

Amint a falakon kívülre értek, Jason bereteszelte maga mögött a hatalmas kaput. Mire azt szétzúzzák, ők már messzire juthatnak. A sivatag csendjét éles, sivító hang törte meg.

— Megcsinálta! — kiáltotta lelkesen Jason. — A gőzgép indulásra kész!

A sötétben beleütközött Mikah-ba és Ijalébe. A férfit sietve talpra rugdosta.

A hirtelen kialakult zűrzavar lehetővé tette, hogy sértetlenül eljussanak a műhelyig. A d’zertanókat még sohasem érte éjszakai támadás, mert kétségtelenül azt hitték, hogy valami ismeretlen ellenség támadt rájuk nagy erőkkel. Az óriási fejetlenségben mindenki összevissza szaladgált. A lángokban álló épület és a közeléből elvonszolt Edipon köré gyülekeztek a d’zertanók, és tanácstalanul várták a parancsot. De Edipon még mindig eszméletlenül feküdt, fejéből szivárgott a vér.

A zűrzavarban senki sem vette észre, hogy pár rabszolga megszökött. Csak akkor figyeltek fel rájuk, amikor nyílt terepen futottak keresztül. Ekkor néhány katona utánuk iramodott. Jason egyenesen a caró felé rohant, nem vesztegetve arra az időt, hogy az üldözőket félrevezesse. Most minden azon múlott, hogy a jármű készen áll-e az indulásra. Ha nem, akkor csapdába kerültek. Jason hatalmas lendülettel feldöntötte a bejáratnál álló őrt, és egyenesen a géphez rohant. Snarbi az egyik kerék mögött lapult, de Jason siettében figyelemre sem méltatta. Amint az irányítópult mögé ugrott, a szelepek félelmetes erővel fújták ki a fáradt gőzt. A tartályban lévő víz hőmérséklete kielégítőnek tűnt. A dühödt d’zertanók már a műhely bejáratánál jártak. Jason egy palack Molotov-koktélt vágott közéjük, ami kissé lelohasztotta lelkesedésüket. A felbőszült kiáltások félelmetes, fájdalmas sikolyokká alakultak.

Jason összeszedte a maradék palackokat, és azokat is a lángok közé hajította. Az üldözők biztonságos távolságra vonultak vissza, de Jason sejtette, hogy néhány ifjú titán mégiscsak megpróbál a közelükbe jutni.

Gyorsan felzavart mindenkit a, caróra. A katonák már a műhely bőrfalait döngették. Jason üzembe helyezte a gőzgépet. Ha minden tökéletesen működik, akkor megmenekülnek, de ha nem…

— Mikah, tolja előre azt a kart, amikor szólok! — mondta Jason.

— Mi történt? — kérdezte Mikah. — Kirobbantotta a forradalmat? Ha igen, akkor ne számítson a segítségemre…

— Megszökünk; nem tudom, ez megfelel-e önnek.

Csak Ijale, egy idegenvezető meg én. Ha van kedve, velünk tart; persze nem kötelező.

— Csatlakozom önökhöz. Semmi rosszat nem látok abban, hogy megszökjek egy ilyen primitív helyről.

— Örülök, hogy így döntött. Akkor szíveskedjen végre előretolni azt a kart! Szeretném, ha ez a gőzgép már a sivatagban száguldana, minél messzebb ettől az erődtől.

A völgyszoroson kell keresztülvágnunk, ugye, Snarbi?

— Igen, mindvégig a völgy vonalát követve — mondta a rabszolga a korábbi fojtogatástól még mindig kissé érdes hangon. Jason elégedetten hallgatta.

— Kapaszkodjon mindenki, azt hiszem, itt az ideje, hogy induljunk.

Jason gyorsan végignézett a műhelyen, hogy megbizonyosodjon róla, minden értékes szerszám a fedélzetre került. Az utasok elhelyezkedtek. A másodpercek lassan teltek. Úgy látszott, a műhely falai már nem sokáig tudnak ellenállni a katonák bunkósbotjainak.

— Induljunk már! — sikoltozott Snarbi. — Csapdába kerültünk! Sohasem jutunk ki innen!

Jason állón vágta, majd többször beleverte fejét a padlóba; a kancsal vitéz végül elcsendesedett.

— Én kedvelem ezt az egyszerű embert — jelentette ki Mikah. — Maga egy brutális alak, Jason. A természetes reakciói miatt büntette meg. Hagyjon fel az ilyesmivel, és imádkozzon velem!

— Ha ez a sajnálatra méltó fiatalember elvégezte volna, amit rábíztam, akkor már messze járnánk innen. És ha a futás után még maradt annyi levegő a tüdejében, hogy imádkozzon, akkor inkább fújja a tüzet a kazánban! Az ima nem juttat ki innen minket, csak a túlhevült gőz.

Hangos dübörgések és ordibálás közepette az egyik helyen benyomultak a d’zertanók. Néhány másodperc múlva a másik fal is leomlott. Az egyelőre mozgásképtelen caró csapdába került. A két csoport fenyegetően közeledett. Jason az utolsó két üveg Molotov-koktélt a tömeg közé vágta, majd gyorsan az indítókarhoz ugrott, és előretolta. Sziszegő hang töltötte be a levegőt, és a caró lassan megindult. Ijedt sikoltások hallatszottak; a katonák fejvesztetten menekültek a jármű útjából. A számszeríjak vesszői süvítve szálltak el a szökevények feje mellett, de szerencsére csak a ládákat és a zsákokat találták el.

A sebesség egyre fokozódott, kidöntötték az előttük álló falat. A nyílvesszők lassan elmaradoztak. Jason odakiáltott Mikah-nak, hogy segítsen a gépet szabályozni. A jármű annyira felgyorsult, hogy csaknem irányíthatatlanná vált. Le kellett lassítani, de Jason nem tudta egyszerre kezelni valamennyi kart.

— Próbálja meg tartani az irányt! — kiabálta. Amikor minden megfelelően működött, kimerültén rogyott le a földre. Úgy érezte, mintha a csontjait mozsárban törték volna össze. Ijale bátortalanul leült mellé. Egyelőre nem látták jelét, hogy üldöznék őket.

— Kelj fel, Snarbi! — mondta Jason. — Én megszabadítottalak benneteket a rabszolgaságból, most rajtad a sor, hogy elvezess minket Appsalába. Sajnos, nem volt időm reflektorokat szerelni erre a járműre, de remélem, így is rábukkanunk a helyes irányra.

Snarbi feltápászkodott, és méltóságteljes léptekkel a caró elejébe ment. Jason a szelepeket szabályozta, Mikah a kormányrudat kezelte Snarbi útmutatásának megfelelően, Ijale pedig közelebb húzódott Jasonhez, és a vállára hajtotta a fejét. Jason gyengéden megveregette a lány vállát.

— Pihenj csak! — mondta. — Innentől kezdve már csak sétakocsikázás.