Nehéz királynak lenni

10.

Keith Denison kiszállt egy New York-i épület felvonójából. Enyhén meglepődött, hogy nem is emlékezett a lift kinézetére. Még a lakása számára sem emlékezett, a nyilvántartásból kellett kinéznie. Részletek, mindig csak részletek. Igyekezett úrrá lenni reszketésén. Cynthia már nyitotta is az ajtót.

— Keith — mondta szinte csodálkozva. Denison nem tudott mást mondani:

— Manse szólt, hogy jövök, ugye? Mondta, hogy figyelmeztet.

— Igen. Nem érdekes. Nem gondoltam, hogy ennyire megváltoztál. De nem érdekes. Ó, kedvesem!

Behúzta a lakásba, becsukta az ajtót, és a férfi karjába vetette magát.

Denison körülnézett. Már elfelejtette, milyen szűkösen is voltak. És sosem szerette a felesége ízlését a díszítést illetően, bár nem vitatkozott vele.

Újra meg kell tanulnia engedni egy asszonynak, de még azt is, hogy akár csak a véleményét megkérdezze. Nem lesz könnyű.

Az asszony csókra nyújtotta nedves arcát. Tényleg ÍGY nézet ki Cynthia? De nem tudott visszaemlékezni — egyszerűen nem tudott. Ennyi idő után csak annyi maradt meg benne, hogy kicsi és szőke. Csak néhány hónapig élt vele: Kasszandané a hajnalcsillagának nevezte, három gyermekkel ajándékozta meg, és tizennégy évig leste az akaratát.

— Ó, Keith, isten hozott újra otthon — szólt a vékony, magas hang.

Otthon!, gondolta. Istenem!