Amerikai istenek

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Hosszú könyv volt — hosszú út is egyben, és rengeteg embernek tartozom köszönettel.

Mrs. Hawley kölcsönadta nekem floridai házát, hogy megírhassam a könyvet, és cserébe arra kért, riasszam el a keselyűket. A könyvet írországi házában fejezhettem be, és figyelmeztetett, ne riasszam el a kísérteteket. Hatalmas hálával tartozom neki és Mr. Hawley-nek kedvességükért és nagylelkűségükért. Jonathantől és Jane-től kaptam egy egész házat meg egy függőágyat, hogy írjak, és ezért nem kellett mást tennem, mint időnként kihalászni egy-egy jellegzetes floridai szörnyeteget a gyíkok tavacskájából. Nagyon hálás vagyok mindkettőjüknek.

Dr. Dan Johnson ellátott minden szükséges orvosi információval, figyelmeztetett az esetleges és cseppet sem szándékos anglicizmusokra (mint tették azt még sokan mások is), válaszolt a legkülönösebb kérdésekre, sőt egy júliusi napon körberepülhettem vele Észak-Wisconsint egy kisrepülővel. Asszisztensem, a bámulatos Lorraine Garland egyrészt a könyv megírása közben is sínen tartotta az életemet, illetve lelkesen kutatott különböző apró amerikai városok népességi adatai után — igazából még most sem vagyok benne teljesen biztos, hogyan csinálta. (A The Flash Girls nevű zenekarban játszik: vegyék meg a Play Each Morning, Wild Queen című új lemezüket, örülni fog neki). Terry Pratchett segített kibogozni egy bonyolult cselekményszálat a Gothenburg felé tartó vonaton. Eric Edelman megválaszolta csavaros kérdéseimet. Anna Sunshine Ison rengeteg anyagot gyűjtött a nyugati part japán internálótáboraival kapcsolatban, ami biztosan csak egy másik regényben kap helyet, mert ebbe egyszerűen nem fért bele. Az epilógus legjobb sorát az egyik párbeszédben Gene Wolftól kölcsönöztem — hálás köszönet érte. Kathy Ertz őrmester a legfurcsább kérdéseimre is válaszolt a rendőrségi eljárásokkal kapcsolatban. Multhauf megbízott körzeti seriff elvitt magával kocsikázni. Pete Clarke kedvesen és jó kedéllyel tűrte rendkívül személyes jellegű faggatózásomat. Dale Robertson volt a könyv hidrológiai szaktanácsadója. Nagyon nagy segítséget jelentettek dr. Jim Miller emberekkel, nyelvekkel és halakkal kapcsolatos észrevételei, akárcsak Margaret Rodas nyelvészeti tanácsai.

Nagyon sok remek ember olvasta a kéziratot és értékes észrevételekkel, javításokkal, bátorítással és információval segítettek a munkámban, többek között Colin Greenland és Susanna Clarke, John Clute és Samuel R. Delany. Akiket szintén köszönet illet: Owl Goingback (szerintem neki van a legklasszabb neve az egész világon). Iselin Røsjø Evensen, Peter Straub, Jonathan Carroll, Kelli Bickman, Dianna Graf, Lenny Henry, Pete Atkins, Amy Horsting, Chris Ewen, Teller, Kelly Link, Barb Gilly, Will Shetterly, Connie Zastoupil, Rantz Hoseley, Diana Schutz, Steve Brust, Kelly Sue DeConnick, Roz Kaveney, Ian McDowell, Karen Berger, Wendy Japhet, Terje Nordberg, Gwenda Bond, Therese Littleton, Lou Aronica, Hy Bender, Mark Aswith, Alan Moore (akitől kölcsönkaptam Litvinov könyvét) és az igazi Joe Sanders. Köszönettel tartozom még Rebecca Wilsonnak. Diana Wynne Jones elolvasta a kéziratot, felhívta a figyelmemet arra, milyen könyv ez, illetve milyen veszélyeket tartogathat, és eddig még minden őt igazolta.

Bárcsak Frank McConnell professzor is velünk lehetne. Szerintem élvezte volna ezt a könyvet.

Az első vázlat megírása után rájöttem, hogy számos más szerző nyúlt már ezekhez a témákhoz: elsősorban kedvenc íróm, James Branch Cabell, a néhai Roger Zelazny, és természetesen a páratlan Harlan Ellison a Deathbird Stories című könyvében, ami egyszerűen beleégett az agyamba, abban a korban, amikor egy könyv még meg tudta változtatni az egész életemet.

Soha nem értettem igazán, mi értelme megemlíteni, milyen zenéket hallgatott a szerző a könyv megírása közben, ráadásul ennek a regénynek a munkálatai közben borzalmasan sok zenét hallgattam. De Greg Brown Dream Caféja és a Magnetic Fields 69 Love Songsa nélkül teljesen más regény született volna, szóval nagy hálával tartozom Gregnek és Stephinnek. És kötelességemnek érzem megemlíteni, hogy a Sziklára Épült Ház zenéje — a mikádó-zenegép és a világ legnagyobb körhintájának a muzsikájával — CD-n és kazettán is hozzáférhető. Egyedülálló zenei tapasztalat, habár biztosan nem a legjobb, amit valaha hallottak. A cím, ahol megrendelhetik: The House on the Rock, Spring Green, WI 53588 USA, telefonszám: (608) 935-3639.

Ügynökeim — Merrilee Helfetz a Writers House-nál, Jon Levin és Erin Culley La Chapelle a CAA-nál — mérhetetlenül fontos szerepet játszottak mindvégig, hiszen őket nyugodtan ostromolhattam az ötleteimmel, ráadásul a bölcsesség kiapadhatatlan kútfőiként is szolgáltak.

Az a rengeteg ember, akik arra vártak, hogy befejezzem a könyvet és végre teljesítsem különféle ígéreteimet, mindvégig szörnyen türelmesek voltak hozzám. Szeretnék köszönetet mondani jólelkű segítőimnek a Warner Brothers Pictures-nél (különösen Kevin McCormicknak és Lorenzo di Bonaventurának), a Village Roadshow-nál, a Sunbow-nál és a Miramaxnál; és köszönet Shelly Bondnak, aki rengeteg mindent hajlandó volt eltűrni.

Két ember, akik nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre: Jennifer Hershey a Harper Collinsnál az Egyesült Államokban, illetve Doug Young a Hodder Headline-nál az Egyesült Királyságban. Nagy szerencsémre jó szerkesztőim vannak, náluk jobbakkal még sohasem találkoztam. Arról nem is beszélve, hogy türelmesen vártak és egy szót sem szóltak, sőt sztoikus nyugalommal viselték, amikor a határidők úgy suhantak el mellettünk, mint száraz levelek a szélben.

Bill Massey a végén, a Headline-nál bukkant fel a színen, és szerkesztői sasszemével alaposan áttanulmányozta a könyvet.

Végül pedig szeretnék köszönetet mondani a családomnak, Marynek, Mike-nak, Hollynak és Maddynek, akik mindenki másnál türelmesebbek voltak, akik szerettek és akik elviselték, hogy a regény megírása közben hosszú időre eltűntem, hogy írjak és megtaláljam Amerikát — ami, mint az később kiderült, egész végig ott volt Amerikában.

Neil Gaiman

Kinsale közelében

(Cork megye, Írország)

2001. január 15.